Stage Management mostanaban

Ez a tantargyam fel kredites, es ez egyben azt is jelenti, hogy fel kurzus, jovo heten van belole utoljara orank, utan van egy het tavaszi szunet, es az elso tanitasi napon van belole a vizsga, legalabbis itt azt mondjak ra, hogy exam, de az orosz temazaronkra is azt mondtak, hogy exam, szoval nem tudom, hogy erdemes-e ezt pont vizsganak hivni ami Stage Managementbol lesz, mert meg utana, marcius-aprilisban van hozza a gyakorlat.

Volt a tantargybol egy rakas beadandonk mar, az utobbi harom heten minden pentekre volt egy (adag). Meg lesz egy jovo hetre is, de az mar cover letter meg resume irasa, az mar mas tema.

A beadandoink ugy neztek ki, hogy elolvastuk Nicky Silvertol a Pterodactyls cimu dramat (ami elegge tetszett, de ezt lehet, hogy irtam mar valahol, sot lehet, hogy be is linkeltem mar valahol magat a dramat), aztan az volt a munkaanyagunk, ehhez kellett kulonbozo papirmunkakat leadni, nevezetesen:

1.) props list

2.) character plot

3.) costumes plot

4.) sound plot

5.) who what where? (characters)

6.) who what where? (props)

7.) preshow checklist

8.) intermission checklist

9.) post-show checklist

Reszletesen el lehet merulni benne >>itt<<.

A gyakorlat ket rendezotanonc egy-egy jelenetenek stage managelese lesz, amennyire en asszertiv vagyok, azt hiszem ezzle lesznek meg nehezsegek, de hat csa kazert, hogy megoldjam oket.

Ezen kivul kovetelmeny volt egy probajan jelen lenni a tegnap ota futo The Shape of Things-nek, illetve lehet a masodik eloadasnak is, de en mar voltam ezen. Lehet, hogy majd bekerem magamat a masikra is.

Open Scenes

A következő feladatunk Actingen erre a névre hallgat. Kaptunk egy nyers párbeszédet párokban, és tartalmat kell mögé rakni, aztán előadni. Van némi megkötés, hogy mi nem lehet a szituáció, és ezen mindig nagyon röhögök. Úgy olvassátok hát, hogy nem lehet 1) öngyilkosság 2) illegális tudatállapot-módosító szer alkalmazása 3) elhagyom az otthonomat és, és ez az a pont, amin nagyon szoktam röhögni 4) az új fodrász fura frizut akar csinálni nekem jelenet.

1: Oh.

2: Yes.

1: Why are you doing this?

2: It's the best thing.

1: You can't mean it.

2: No, I'm serious.

1: Please.

2: What?

1: What does this mean?

2: Nothing.

1: Listen.

2: No.

1: So different.

2: Not really.

1: Oh.

2: You're good.

1: Forget it.

2: What?

1: Go on.

2: I will.

Azt kell még tudni a dologról, hogy már a halott gyerek és a jó szex címre hallgató feldolgozásukat is elhasználták. Mi a párommal abban maradtuk, hogy eljegyzési jelenetet csinálunk. Úgy jött ki, hogy megint ugyanazzal a lánnyal vagyok párban mint múltkor, variatio delectat, megesik az ilyen is, akkor  most nincs delectat, majd legkozelebb. Vele viszont már összébb vagyok szokva, ez is valami.

Na de rájöttem, hogy amit én igazán nagyon szeretnék megcsinálni ezzel a szöveggel az a Tehenet fejünk című jelenet. Két verzióját is kigondoltam. Az egyik, hogy 1 és 2 együtt fejik a tehenet, a másik, ami legalább ennyire tetszik, és hangosan nevettem miatta egész végig a könyvtártól a dormomig, az az, hogy 1: tehén, 2: aki feji. Olvassátok el így is. Szép napot!

megint színház

a színházépület

A képen az az épület látható, ahol hat órám van hetente, ezzel pedig rögtön meg is előz minden egyéb épület. Most nincs ekkora hó már, még az előző adag fényképből szedtem. A homlokzaton felirat hirdeti, hol is jársz: Laura Aldrich Neese Theatre. Az épület a campus szélén áll, a ház a háttérben, már nem tartozik a College-hoz. Bár a felirat szerint ez a Neese, az épület két másik kisebb játszótérnek is gazdája, ezek a Kresge és a Bunge.

Mit kell tudni róluk?


így néz ki egy átlagos thrust stage



A Neese egy úgy nevezett thrust stage 300 férőhelyes nézőtérrel, nekem nagyon furcsa egyelőre, olyan érzés, mintha nem is színházban, hanem cirkuszban lennék. Pont alatta, a Green Roomban van Stage Management óránk, ami gyakorlatilag egy olvasópróbahelyszínnek néz ki, van egy hatalmas asztal, körülötte székek, azok körül meg még kanapék is. Szóval mi öten bőven elférünk. Ahol a kép azt mondja, hogy "Entrance", onnan lehet a színészeknek megközelíteni a színpadot. Ami képet most mégegszer feltöltöttem, azt a képen a jobb felső sarokban lévő Entrace-ból fotóztam. Egyébként az alsó két sarokban lévő Entrance-ok az izisek, mert azok a föld alá vezetnek, úgy kell elképzelni, mint egy döntött rámpát, tehát nem a közönség között, hanem a közönség alatt mozognak a színészek. Voltam lenn is már, ott van egy kisebb tér kellékasztallal, öltözni is lehet, várakozni, ilyesmi.A Green room felől, ami mellett egyébként az öltözők sorakoznak lehet megközelíteni, ahova a lépcső viszont pont a jobb felső bejárat mellől indul lefelé, szóval ki van ez találva.

a Neese

A nézőtér emelkedik, tényleg mint a cirkuszban, de még fölötte van egy szint és ez nagyon is fontos: ott található a kellékraktár (magas polcok sok-sok dologgal, különféle poharak, könyvek, stb., ami csak kellhet). Ez ezen a képen a jobb oldali nézőtérrész fölé esne. A kellékraktár mellett jut el az ember a hangosító fülkéjébe, valahol ott lehet a fényeket is kezelni, és még az egész mellett van a Stage Managernek is fülkéje, ablakon lehet rálátni közben a színpadra, pont középről.

A Kresge ennél jóval egyszerűbb, az az épület kisszínapdja, öt-hat sornyi székkel a nézőknek, azzal szemben pedig egy kis színpaddal. A széksorok itt is lépcsőzetesen vannak. A Kresge-ből egyenesen át lehet menni a Scene Shopba, gondolom innen tudnak bejönni is a színészek.

a Bunge

A Bunge Theatre igazából egy stúdió, itt vannak az Acting óráink is. Zokniban vagyunk, mert vigyázni kell a parkettára.

A félévben két előadás van, az első kivételesen a szomszédban található Wright Museum épületét használja, tegnap voltam a próbán, majd írok arról is. A másik a Neeseben lesz, ahol ezenkívül évente megrendezik a nagysikerű Chelonia modern dance contertet is, ami idém ár lezajlott, ott is voltam.

megint sequential

Kedden megtartottuk a kiselőadást Sequential Novelen a párommal, Steinbeck The Patures of Heavenjéhez kellett kapcsolódnia, a regényíró-természettudós kettősség volt a témánk, szerintem egy Benson esszét vettünk alapul, szerintem a regény műfaj és a természettudomány összejátszása volt a legérdekesebb az egészben (Benson szerint a regény volt az a műfaj, ami a tekintélyektől elkanyarodva először tudott a valóságot kifejezni, ugyanakkor az az irodalmi és társadalmi légkör, beleértve az irodalomkritikát is, amibe Steinbeck beleszületett a románcos regényeket szerette, ami jobban mitikus, kevésbe realista), de inkább szedett-vedett definíciókon lovagoltunk (realizmus, naturalizmus, teleológia).

Megvolt az első workshop is, megkaptuk az egyik srác regénykezdetét, mindenki elolvasta a következő órára, belefirkált, a belefirkált verzió ment vissza az íróhoz, órán meg mindenki elmondta, hogy szerinte milyen az írás, és hogy lehetne jobb. Pontosabban mondva mindenki elmondta, kivéve én, akire rátört a nembírokközbeszólni. Nem tudom, mit fogok kapni az órai munkára, de a tanár azt mondta, hogy jó volt a kiselőadásunk.

Március elsején le kell adjam az első verzióját vagy felét a regényemnek, még mindig nincs meg belőle egy betű sem, de már alakul a koncepció, cím van, fejezetcímek vannak, szereplők vannak, nyolc fejezet lesz egy előszóval és minden fejezet elején egy rövid, látszólag oda sem tartozó szöveggel, nyolc szereplő van, mindenttudó narrátor a fejezetekben, e/1 narrátor az előszóban, minden szereplőnek jár egy fejezet, az első meg az utolsó már megvan, hogy kié lesz, a végkifejlet is megvan, de nem árulom el. Arra kell nagyon vigyázni, hogy olyan szempontból műfajon belül maradjak, hogy lehessen egyenként is olvasni a fejezeteket, ettől sequential novel a sequential novel azt hiszem.

Visszakaptuk a vágyas irományt, és kellett beadni egy helyhez kötődő irományt, ez utóbbit eléggé összecsaptam, mert a tuti helyszín az a regényemben lesz, és azt nem lehet lelőni csakúgy előre. A vágyas dolgomban nem volt érthető, amikor a 442 Herzes A hangról írtam, az kár, mert azt hittem, annyi még az átlagamerikainak megvan, hogy mit jelent az, ha egy szám után oda van írva, hogy Hz, de hát mindegy.

self imitation - physical imitation

Próbáltam megszerezni nektek a videót, ami az órán készült, de nem volt nálam pendrájv, és semmilyen óriásfájlba nem fért bele, hogy elímélezzem magamnak. (Vagy csak béna voltam, ez részletkérdés.) Szóval egyelőre, és nem biztos, hogy ez változni fog, csak leírással tudok szolgálni.

A feladat lényege az volt, hogy prezentáld magadat úgy, mintha valamelyik csoporttársad lennél. Ehhez párokba lettünk állítva, kaptunk két nevet, hogy kiket kell megfigyelnünk, és majd eljátszanunk, ezt mi a párommal felosztottuk az első pillanatban, akkor volt két hetünk kémkedni az emberünk után az imitációs bemutatókig, eközben pedig segítségként a kémeinknek mindenkinek prezentálnia kellett egy önimitációt megadott szituációra és mozdulatsorra valamint leírtuk, hogy hol leszünk az elkövetkezendő egy hétben percre pontosan, és akkor a kémeink megkapták a leírást. Az izgalmas még az volt a dologban, de ezt persze csak utólag tudtuk meg, hogy az a páros kémkedett utánunk, akik után mi, viszont a felállás pont fordítva volt: az én kémem után a párom kémkedett, a párom kémje után meg én. (Nem is találtam meg sehol órán kívül.)

Az önimitációm, miután visszanéztem videón, örömmel állapítottam meg, hogy legalább öt perces volt. A helyzet néma. Tipikus-magadat kell játszanod értelemszerűen, a tankönyvben van egy csomó végiggondolandó kérdés a szituáció megszervezéséhez. Az eljátszandó dolog a következő volt: bemész egy tanterembe, körülnézel hely után, leülsz, meggondolod magad, és átülsz máshová, interakcióba lépsz egy osztálytársaddal, jegyzetelsz az órán, megpróbálod felhívni magadra a tanár figyelmét, ami nem sikerül, csinálsz valami érdekeset, feldühödsz valamin, és az óra vége előtt távozol a teremből. Ez látszólag már egy kész szituáció, azonban mondok néhány dolgot, amit végig kell gondolni hozzá: mekkora a terem? hányan vagytok? miért változtatsz helyet? ki kezdeményezi az interakciót? mennyi a hely a padok között? hol áll a tanár? milyen óra van? miről jegyzetelsz? stb.

Az én tipikus szituációm a következő volt. Az elsők között érkezem a terembe. Háromszemélyes padok vannak, a harmadik sor ablak melletti padjának a középső helyére ülök, majd átülök a szélére, elhúzom a függönyt és kinézek. A középső széken ott marad a kabátom, oda rakom a táskámat is, jelezve, hogy ha nem muszáj, akkor ne ülj ide. Előveszek egy könyvet, és az óra kezdetéig hátralevő időben olvasok. Bejön egy másik diák, odaül a táskám túloldalára, egy pillanatra föltekintve üdvözlöm. Olvasok tovább. (Egyébként direk emiatt bevittem magammal az Inkognitót, amit éppen olvasoknék, ha nem lenne folyton kötelezőm.) Nézem az órámat, bejön a tanár, sutty a könyv a táskába, füzet, toll elő,  mobiltelefon kikapcs. A padtársam áthajol a táskám fölött, hogy kérjen egy tollat. Adok neki. Jegyzetelni kezdek. Egyébként úgy állt össze az agyamban a dolog, hogy orosz irodalom óra van, de én bevezetés a művelődéstudománybat, azon belül is John Cageet jegyzetelek. A jelentkezős procedúra julisan zajlik le, a dühöt idegesség irányába toltam el, mégpedig az előző félévem szerdáiból jól ismert "nem fogok odaérni a következő órámra" mintájára, néztem az órámat, egyszer, kétszer, háromszor, ültömben felöltöztem sálig, aztán a kiviharzás a teremből, és ennyi.

A fizikai imitációt három dolog összessége tette ki. Az egyik egy rövid némajelenet volt a pároddal 90 másodpercben maximalizálva, amiben a két kémlelt ember (esetünkben, és a párom is lány volt, ez két fiút jelentett) megérkezik, konfliktusba keveredik, és legalább az egyik távozik. A másik része ugyanez a jelenet volt 3 percben kommentárral ellátva. (Amikor X megy, így tartja a karját, a feje van a legelőrébb, stb.) A harmadik része pedig egy három oldalas írott dolog volt, ami a kommentár részletesebb kifejtését tartlmazta. Voltak hozzá szempontok megadva, hogyan ül, hogyan áll, milyen az átlag arckifejezése, hogyan megy, mekkorákat lép, milyen a tempója, gesztikulál-e, hogyan változik a mozgása különböző közegekben, pl. órán, barátai között, hogyan változik a mozgása hangulatának függvényében, vannak-e izolációi (az én megfigyeltemnek rengeteg izolációja van, például csak a fejével fordul valaki felé, stb.); volt egy kulturális kötődések kategória is, ebbe az tartozik, hogy a mozgása alapján szerinted (meg kell indokolni!) hova valósi, milyen családból jön (egy szülő/két szülő, vannak-e testvérei, stb.), milyen volt a neveltetése, melyik szülőjéhez állt közelebb, mi az érdeklődési köre, mennyire nőies/férfias, hány évesnek tűnik a mozgása alapján. Ezt megírtad három oldalban, és bemutatód után leadtad a tanárnak és a megfigyeltednek.

Ebből persze az is következik, hogy én is kaptam egy ilyet. Elég sok minden jól el volt találva benne, mondjuk a kulturális kötődések részben voltak rossz tippek, de néhány új dologgal tisztába jöttem magammal kapcsolatban, ebben mondjuk az is közrejátszott, hogy felvételről visszanéztem a mozgásomat, miközben kommentálom a megfigyeltem mozgásának imitációját (az mondjuk enyhén megrázó volt). Egyszer felröhögtem szép hangosan, miközben útközben elolvastam ez az interests résznél volt, ez pedig az az állítás volt, miszerint én szeretek kötni. Aztán eszembe jutott, hogy régebben tényleg kötögettem. De az biológiatanulás közben volt, külön-külön nem bírtam volna egyiket sem tartósan.

Ezek után nekünk kellett osztályozni a teljesítményünket, de ez már csak egy csúnya részlet, mert annak sosinc jó vége, ha nekem értékelni kell a saját teljesítményemet.

ma filmet néztünk

Este megint filmet néztünk a hostmamámnál, méghozzá kettő és felet. Meglepődve jövök el onnan másodszorra is, hogy hogyhogy nem szorongtam, mondjuk Bato, a hostmamám lakótársa vagy hétszer megkérdezte, hogy nem akarok-e még tiramisut, amit itt úgy mondanak, hogy terra messou kábé, és ciki volt azt mondani, hetedszerre is, hogy köszönöm, de egyelőre nem, viszont vettek olyat, hogy George's Hungarian Sausage, és tényleg olyan volt, mint az enyhébb magyar kolbász, és hát örömmel is ettem, holott otthon nem nagyon eszek kolbászt, mert az otthoni csípősebb.

Szóval először megnéztük a Daddy's Girl című pszichotrillert, elég ügyes a technikája, színválasztások, kameraállások, meg az is tetszett benne, hogy raktak mögé pszichológiát, még ha nem is mondom, hogy plauzibiliset, de akkor is. Jól játszott a főszereplő kiscsaj, viszont maga a történet eléggé kiakasztó részletekkel rendelkezett azon kívül, hogy jelentős mértékben megjósolható volt. (A 11 éves kiscsaj kinyírta az iskolaigazgatóját, a nagyanyját, az anyja barátnőjét, valami ügyvédet, aztán majdnem az anyját is. A családi viszonyok úgy értendőek, hogy örökbefogadott gyerekről van szó.)

Aztán belekezdtünk a Cloud 9 című német filmbe, mi leírás alapján elég érdekesnek tűnt, meg most előkerestem netről az előzetesét, és az alapján is, de vagy fél órát végignéztünk belőle, és végig csak az történt, hogy a főszereplő 50 éves nő vagy a férjével vagy az újdonsült szeretőjével szexelt, és akkor gondoltuk, hogy ez egy német pornó, ami filmnek adja ki magát, és a történetre hiába várunk, mert mondjuk majd kapsz egytized történetet és kilenctized szexet, ami 50-50%-ban oszlik meg a két úriember között, szóval inkább belekezdtünk valami másba.

Az meg a The Lodger volt, abban a zene és a kép összevágása tetszett a legjobban, egy sorozatgyilkosról szól, és klassz komolyzenék vannak bevágva alá egy csomó helyen, például Mozart Requiem is, meg egyéb klasszságok. Egyébként ezt a crime thriller kategóriába sorolja a Netflix, amit vagy én nem ismerek, vagy nincs Magyarországon, igazából nem értem pontosan hogy működik, de házi videotéka szolgáltatás jellege van, olyan meg van otthon is, azt tudom.

Egész egyszerűen jól esik a változatosság, hogy akkor most nem drámába sorolt filmet nézek, hanem valamit, ami azért mégsem a szappan-akció-humor, de nem zaklat fel. Így jöttem rá arra is, hogy a thriller az nem is ijesztő. A látvány sem, és mondjuk a két filmben összesen volt egy ijesztő hanghatás. A német nyugdíjaspornó inkább naturalista volt, mint a thrillerek. Lehet, hogy egyszer végig kéne nézni, mert a thriller alapján van rá cseppnyi esély, hogy az első harminc perc digidugi után valami történik is. Mert az alapkérdés, amit elvileg fölvet a film, az összetett egy dolog, én mondjuk elvárnám, hogy kihozzon belőle a film néhány jó jelenetet, pláne ha már hozzávágtak egy-két díjat is.

színház

Csomó mindenről lehetne írni a témában, egyrészt hiányolva van a beszámoló az önimitációmról, másrészt ma megcsináltuk a más imitálása projektet, amihez két hétig lehetett kémkedni az embered után, és le kellett adni egy háromoldalas jellemzést a másik mozgásáról, ezen kívül te is megkaptad a rólad írt három oldalt, szerintem ez is érdekes lehet, ezen kívül meg ma Alicia végigevezetett minket Stage Managementen a színházon, és az egészen nagyon szuper volt, most láttam először a színpadot is, így tudtam, hova kell visszaosonni fényképezővel, és szerencsémre épp nyitva volt az ajtó, írhatok erről is, lehet szó a blockingról is, ami a mai Stage Management óra témája volt, csak nyüstöljetek, mert el vagyok közben maradva a tanulással, egy betű nincs meg a regényemből, csütörtökön kiselőadunk, keddre még 100 oldal olvasmány, hétfőre blockig meg öt bejegyzéssel vagyok lemaradva az Acting Journallal, meg meg kell írni az első self-evaluationt Actingre, nem vagyok elragadtatva az ötlettől, hogy mi fogjuk osztályozni magunkat, hiszen az nagyon-nagyon ritka, hogy én meg legyek elégedve magammal.

blizzard, метель, hóvihar

Mivel ez elég izgalmasan hangozhat, tartozok ennek is egy bejegyzéssel. Mindenesetre nézzétek meg Kristóf blogját, ő már írt róla, képei is vannak, én a változatoság kedvéért próbálom egy poetikusabb oldaláról megközelíteni a dolgot, hogy továbbra is maradjon értelme mind a kettőnk blogját követni.

Szóval kábé hétfő este Phoebe azt mondja, hogy mondanak vagy egy feet havat a hétre, mire én megkérdezem, hogy az mennyi, és akkor megmutatja, hogy kábé ennyi. Már repdesnek a hírek, hogy valami várható, a bűvös b betűs szó is elhangzik, hát mondom jólvan, ez van, ilyen sem volt még, de itt biztos szokott lenni.

Kedd este aztán apa kezdődik kezdődiiik, egyszercsak hallom ahogy a szél az ablakhoz keni a hópelyheket.  Mondom hogy aha, aztán nézem az ablakból, elég jól néz ki. Kergetik egymást a kicsi szemcsék, lehetnénk a sivatagban is, olyan, mintha fehér homok lenne. Aztán jelentkezik a családom hogy jesszusom, halloták a hírekben, hogy itt történelmi veszélyességű hóvihar dúl, és akkor megguglizom magyarul, és kiderül, hogy tényleg. Ja, akkor erről beszéltek tegnap, gondolom, és újra kinézek az ablakon, hogy akkor ez most történelmi jelentőségű, úgy nézzem. Nem mondom, hogy szívesen lennék kinn, de nézni jó. Van egy szúnyogháló az ablakunkon kívül, mire lefekszem aludni telefújja a szél hóval úgy, hogy a végén már a lámpa sem látszik a parkolóban, nem hogy a fényében kergetőző hópelyhek.

Amikor kimegyek vécére, mert hogy olyat is szoktam (és amióta Megan, az RA-ünk kiragasztott egy Toilet Literature címre hallgató micsodát shit to read while you take a shit felirattal, azóta azon gondolkodom, hogy vajon ez a hasmenéses betűfóbiásoknak vagy a szorulásos könyvmolyoknak való), akkor hallom, mert ott kevésbé hangszigetel az ablak, hogy elég intenzíven nyavalyognak még a nyafka hópelyhek  szélben, és szaladnak a szél elől mint a kislányok, akiknek be akarnak nézni a szoknyájuk alá.

Naoké, ugorjunk a ma reggelre. Itt elég sok óra elmaradt annak ellenére, hogy az intézmények többségével ellentétben nem rendeltek el tanítási szünetet. A kedd esti és a szerda reggeli órám járt így, de délelőtt tizenegykor bizony már kénytelen voltam a nyakamba venni a hótengert, hogy eljussak a színházig. (Lényegében térdig el is áztam, de Actingen játszóruhában és váltás zokniban (aminek tapadós a talpa, hogy seggre ne essek) vagyok, szóval óra közben jelentős mértékben megszáradt az egyéb cuccom, visszafelé már meg a Kristóf által prezentált masinák csináltak nekünk utat, szóval háváj volt.)

A hó helyenként tédig, máshol derékig vagy éppen nyakig ér, de ez utóbbi főleg annak köszönhető, hogy a kotrógépek nem eltűntetik, hanem, nomen est omen, arrébbkotorják a havat, így úgynevezet hókupacok képződnek.  A szúnyoghálónk alján is áll egy 10-15 centis magasságban a hó, de ez nem  kotrógépek, hanem a gravitáció miatt. Nekem tetszik, és tényleg lehet szép dolgokat találni kint. Van néhány mobilos fotóm most itt a közelben, megmutogatok belőle. Szépen lehetett fotózni, sütött ma a nap. Több is van, az egyéb képekhez kattintsatok az oldalsávban a linkre, tegnap felraktam már több, mint százat.

olyan, mint a sivatag vagy a tengerpart vagy a Grand Canyon (?)

ekkora a campuson... ennyi hó még itt is szokatlan.

Szóval akkor a többi képet az oldalsávban található linkre kattintva.