Majdnem egy hete eljöttem a college-ből, de most jutottam az előző bejegyzésem végére. Arról, hogy azóta mi van, csak fényképekkel számolok be. Picasán sajnos felnyomtam 1000-ig a képek számát az albumban, ezért ahelyett, hogy behozná a képeket, előszöt úgy csinál a böngésző, mintha lefagyna, de pár perc után lesznek képek is. A többihez meg nyitok egy Beloit2 névre hallgató albumot az egyszerű követhetőség kedvéért.
Itt most nyilván össze kéne foglalnom a Beloitban töltött 4 hónapot. Nem fogom. Hogy mennyiben változtatott meg, azt valószínűleg akkor fogom igazán látni, ha hazaértem. Azt annyira nem hiszem, hogy a viselkedésbeli esetleges változásaim megmaradnak, mert a magyar emberek nem lesznek kevésbé bunkók, így hát ugyanúgy nem fogom merni otthon megkérdezni senkitől, hogy hol a legközelebbi vécé. Ami talán megmarad az az, hogy sokkal inkább azonosnak érzem magamat magammal. Ezen kívül megtanultam azt is, hogy kell időt hagyni olyan dolgokra, amiket szívesen csinálok, és kell sportolni. Összeszedtem egy amerikaias akcentust, amitől nem tudok brittül, és jelentősen magyarossá torzult az angol kiejtésem; így váltam bizonytalanná olyan kiejtésekben, amelyekkel soha korábban nem voltak problémáim. (Pl. hotel. Ezelőtt még véletlenül sem próbáltam hátölnek kiejteni. Kánt és kent. Hátdág és hotdog. Stb.)
De most itt már csak azt akarom mondani, hogy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése