Első nap

Látjuk az Atlanti-óceánt is...

Reggel háromkor keltem volna, ha bírtam volna aludni. Öt-tíz perc késéssel indulunk Brüsszelbe. Brüsszelben az átvilágításnál szétszedik a táskámat, nem tudom, mit láthattak. Lehet, hogy a fejemet, ugyanis bő egy óránk maradt az átszállásra. Vannak ilyen mozgójárdák, bámészkodunk, aztán mégegy security, új beszállókártya, már ott állnak sorban a beszálláshoz. Kristóf kitalálja, hogy keres egy vécét, sehogy nem lehet lebeszélni róla, hogy mindjárt lehet a gépen is, nagy ez a reptér, enyhe frász kerülget, de persze indokolatlanul, mert visszaér időben. Repülünk majd' kilenc órát. A vécé elég klasszul néz ki, csak valamelyik légiutaskísérő hölgy betolja a targoncáját elé, és akkor mondogathatod, hogy excuse me, I can't get out. Mindenfélével meg is etetnek, van egy hihetetlenül jóarc steward csávó, mindenkivel vicces, még az időnként éktelenül üvöltő kislánnyal is. Látjuk az Atlanti-óceánt is, elég menő, de egy idő után frusztrálóan még mindig délelőtt fél tizenkettő van, hova lett a délután. Megkérdezzük, mi az a livestock, kell a white cardhoz, a jópofa csávó válaszként odaveti Do you bring a cow? nem. Chicagoban is állati jóarcok, valahogy még a customsot is kikerüljük. Így akár rúd szalámit is hozhattunk volna.

Itt meg meleg van meg busz wifivel és vicces buszvezetővel. Van vár a buszmegállóban, első állomásunk az OIE, onnan rögtön megyünk tovább, kapunk ID-t, itt azzal tudsz bemenni a dormodba meg arra kapsz kaját. Mármint majd elvileg, most még csak internationalek vagyunk itt, mi meg nélküle is. Pedig van. (Annyit ettem már, hogy hízok. Holnaptól mértéktartás.)

Ilyesmi, amikor áttologattam, amit tudtam.

Kapok foldert, hazatelefonálhatok, aztán elvisznek a szobámhoz. A szobatársam cuccával van tele a fele, elég izgis, valami kalózos zászló van az ágya feje fölött, én olyan alatt biztos nem bírnék aludni. Ő vasárnap érkezik, azóta már írt ímélt. Megállapítom, hogy az asztalom az ágyam alatt van. Percekig próbálok valamit kezdeni a helyzettel, de rájövök, hogy sehogy sem férek el normálisan, marad az asztal az ágy alatt, egy könyvespolcot használok asztalnak az ablakfülkében most is. Hihetetlen, hogy mennyire nem Budapest, ha kinézek az ablakon. Egyébként egy parkoló van itt az ablak alatt, meg fények, ez tetszik, de minden olyan lapos. És vág a huzat. Kicsit csak, mert tegnap éjjel kikapcsoltam a hűtő-fűtő-légkavarót, mert búgott, mint a fene.

Ilyesmi az első dekorációs fázis után.

Eszünk némi pizzát az OIE-ben, akkor már többen vagyunk, mindenféle keleti nevekkel, még most sem bírtam megjegyezni mind. Aztán Walmart. Miután visszajöttünk nekiállok kompenzálni a szoba két fele közötti különbséget: életemben először nekiállok plakátokat kiragasztani, berendezkedem. Aztán alvás, mert reggel nyolc és kilenc között lehet reggelizni.